Shelly okosrelé (Shelly1)

Egy bolgár cég, az Allterco Robotics remeke a következő tesztelt egyed: a Shelly1 okosrelé. (létezik két relés kivitele is)
Az alapötletük az volt, hogy beférjen az európai kötődobozokba, a meglévő kapcsolók mögé, így a meglévő kapcsolóink megtartásával tudjuk távvezérelni világításunkat, illetve követni státuszukat, hiszen kétirányú kommunikációt folytat.

shelly_size.jpg

A korábbi okoskapcsolókhoz hasonlóan természetesen ennek is kell a fázison kívül a nullvezeték, tehát nem kettő, hanem legalább három(!) vezetékre lesz szükség a bekötéséhez.

shelly_wiring.jpg

Adnak hozzá egy egészen jó bekötési rajzot is a kézikönyvében. (kivéve a V2-nél, aminél egy kis elcimkézés történt)
Röviden: az L-re kell kötni a bejövő fix fázist, az N-re a bejövő nullát (ami nem a védőföld, ahogy egyesek felvetik) Az SW-re kell kötni a kapcsolótól jövő - kapcsolt fázis - vezetéket (ez lehet sima kapcsoló, vagy keresztkapcsolásnál az utolsó kapcsoló kimenete is akár - tehát keresztkapcsoló okosítására is használható!) az I-re a fix fázist kell átkötni az L-ről, a 0-ra pedig a lámpához menő szálat kell kötni, ez a fogyasztót vezérlő szál, aminek az állapotát az SW-re kötött szállal kapcsolgathatjuk - vagy wifivel! A 12V/230V közti választó jumpert különösen jól nézzük meg, hogy a helyén van-e.

shelly_wiring2.jpg

shelly1_kereszt.jpg

Természetesen bekötés előtt kapcsoljuk le az érintett biztosítékot! Az L és N bekötése után rögtön elindul az egység (ha áram alatt van persze az L), sem látható, sem hallható visszajelzés nincs, a Wifi AP-k között viszont megjelenik egy shelly1-xxxxxx nevű, ami jelszó nélkül elérhető, és ha sikerült rá csatlakoznunk, akkor böngészővel a http://192.168.33.1 IP címet megnyitva beállítható az eszköz. (igen, gyárilag van webes felülete, ami a 80-as porton elérhető, más port nincs is nyitva rajta)

shelly_web_main.jpg

Letölthető persze a saját, Felhő alapú alkalmazása is (Shelly Cloud), ami akkor praktikus, ha csak Shelly wifis eszközöket fogunk használni, de ha pl van pár Sonoffunk és egy automatizálási szerverünk, akkor nem feltétlenül kell letöltenünk, e nélkül is használható. A Sonoff-al ellentétben a Shelly használható saját LAN hálózatunkban, Felhő nélkül is, ami nagyon szimpatikus képessége! Így akinek nincs soros programozója, az is bátran választhatja.

A fenti kék körben látható be/kikapcs gombbal teljesen meglepő módon az egyetlen reléjét tudjuk kapcsolgatni.

Az Internet & Security részben tudjuk megadni saját wifi hálózatunk nevét és jelszavát:

shelly_web_wifi.jpg

Ha sikeresen megadtuk ezeket és a Connect-re nyomtunk, elvileg máris elérhető saját hálózatunkból is. Az IP címét a Wifi router DHCP leases részében megtalálhatjuk.. vagy - elsősorban - Linux tulajoknak készítettem egy Python3 alapú keresőt, ami a LAN-t végigszkennelve megmutatja milyen ESP eszközeink vannak és milyen IP címen. (espfinder-python)

Ha véletlenül elírtuk a WiFi jelszót, vagy valami okból vissza szeretnénk állítani alapra, akkor az egység áram alá helyezése utáni egy percen belül ötször kell megnyomnunk az SW elé kötött kapcsolót. (ami ugye a fázist kapcsolja, szóval érintésvédelmi szabályokat szem előtt tartva)

A Security-nál beállítható, hogy a webes felület jelszóval védett legyen, illetve bizonyos HTTP útvonalakon elérhetőek a státuszinformációk és vezérelhető is URL-ből. (automatizáláshoz)

Például, ha a Shelly IP címe 192.168.1.11 lett:

JSON formátumú státuszinformációk, relé állapota:
http://192.168.1.11/status

Első relé bekapcsolása:
http://192.168.1.11/relay/0?turn=on

Első relé kikapcsolása:
http://192.168.1.11/relay/0?turn=off 

Az új firmware-ben az MQTT lehetőség is megjelent, ha a mienk még nem tartalmazza, akkor a Settings->Firmware update menüpont alatt sürgősen frissítsük. Ez után már az Internet&Security->Advanced developer settings alatt meg kell jelennie az "Enable action execution via mqtt" lehetőségnek, amit engedélyezhetünk és egyúttal megadhatjuk az MQTT brókerünk IP címét.

shelly_mqtt.jpg
A Shelly-nk ez után a "shellies/shelly1-xxxxxx/relay/" MQTT útvonal alatt vezérelhető illetve ugyanott jelzi vissza a státuszát.. sajnos ez inkább általános MQTT, a Domoticz nem tudja natívan, némi levelezgetés után a gyártóval kiderült, hogy nem is tervezik egyéb rendszerek támogatását, így némi utánaolvasás és küzdelem után fabrikáltam egy Domoticz Python plugint a használatához. (Shelly_MQTT)

UPDATE: Itt külön nem tértem ki rá, de ahogy azt már a Domoticz telepítéséről leírtam korábban, természetesen MQTT szerver alkalmazást is kell telepítenünk, ami nem képezi a Domoticz szerves részét, amihez csatlakozni tudunk, ez általában a mosquitto... (aki kihagyta ezt, olvasson vissza)

Mielőtt használatba tudnánk venni egy - bármilyen - python plugint, érdemes az alábbi paranccsal feltelepíteni a függőségeket a Domoticz szervergépre:

sudo apt-get install python3 libpython3.6 python3-dev git

Ha ez megvan, lépjünk be a Domoticz alatti plugins könyvtárba és töltsük le a ShellyMQTT plugint:

cd domoticz/plugins
git clone https://github.com/enesbcs/Shelly_MQTT.git

Majd a Domoticz újraindítása után a hardverek között immár megtalálható a Shelly MQTT eszköz: (Beállítás->Hardver)

shelly_domo_hw.jpg

Eszközt nem lehet és nem is kell felvenni bele, öntanuló módon felveszi azokat a Shellyket, amik ugyanerre az MQTT brókerre forgalmaznak: gyakorlatilag egyszer meg kell nyomni a Shelly gombját, vagy a saját webes felületén, vagy fizikailag, és felveszi a Beállítás->Eszközök közé, engedélyezi is. (ad neki egy alap nevet, ami természetesen aztán módosítható, az eszközt a DeviceID alapján azonosítja később, nem a neve, és nem is az IDX alapján)

shelly_domo_hw2.jpg

Ha mégsem megy valami, akkor az eseménynaplót kell vizsgálgatnunk, hogy vajon mi lehet a hiba oka...

Ám ha valakinek mégsem szimpatikus a gyári - Mongoose OS alapú - szoftvere, segond, természetesen Tasmota is feltehető rá! (Vagy az ESPEasy, ami több mint tízféle protokollon tud kommunikálni)

https://github.com/arendst/Sonoff-Tasmota/wiki/Shelly-1-and-2

A Shelly1-nél nagyon praktikusan minden szükséges csatlakozó ki van vezetve látható helyre, bár a jumper kábel könnyed csatlakoztatásához azért nem árt lepattintani a műanyag burkot. Ami egyébként nem adta könnyen magát, mintha még ragasztva is lett volna... az USB-soros átalakító bekötése ezek után gyerekjáték. (ismétlésképpen: GND->GND, GPIO0->GND, 3.3V->3.3V, RXD->TX, TXD->RX) És persze mondanom se kell, hogy egyszerre nem lehet bekötve az erősáram és a gyengeáram...

Emlékeztetőül:

shelly_wiring.jpg

Egy 2MB flash tárhellyel rendelkező ESP8266 van benne egyébként, először azért ellenőriztem, így van-e..

sudo python2 esptool.py flash_id

És igen, a válasz stimmel!

esptool.py v2.0.1
Connecting....
Detecting chip type... ESP8266
Chip is ESP8266
Uploading stub...
Running stub...
Stub running...
Manufacturer: ef
Device: 4015
Detected flash size: 2MB
Hard resetting...

A firmware feltöltésre a már korábban leírt módon a nodemcu-pyflasher tökéletesen alkalmas, akár 1MB előre fordított Tasmota image-hez, akár saját magunk által fordított 2MB méretű feltölthető. (Nyilván előbbi esetben nem használja az 1MB feletti részt, utóbbiban igen)

Baud rate: 57600
Flash mode: DOUT

Mivel közben elkészültem a pluginnel, így egyelőre nem tettem fel a Tasmotát, kíváncsian figyelem, milyen irányba halad a firmware fejlesztéssel az Allterco.

Mindent összevetve egy nagyon szimpatikus, könnyen használható és megdöbbentően kis méretű kütyüről van szó. Csak ajánlani tudom.

Shelly CE tanúsítvány

>> Teszt az Okosotthon.bolt-on <<

UPDATE: Azt azért nem árt tudni, hogy az "api.shelly.cloud" oldalhoz akkor is megpróbál csatlakozni a kütyü bekapcsolás után, ha nincs engedélyezve a Cloud hozzáférés, úgy látom az időzónát kéri le onnan, illetve néha azért "hazaszól", de egy internetről elérhetetlen tartományba téve, ez persze megszűnik, a működést nem befolyásolja. Említést érdemel még, hogy fixen a "time.google.com" NTP szerverről kéri le az időt, ami - még - nem módosítható, megkerülésére két gyors módot is tudok mondani: 1. a routerünkön a 123 portot átirányítjuk saját NTP szerverünkre, 2. a routerünkön a "time.google.com" DNS név feloldását megváltoztatjuk a saját NTP szerverünk IP címére.

diy_friendly.png

A bejegyzés trackback címe:

https://bitekmindenhol.blog.hu/api/trackback/id/tr714298491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pipas 2019.02.23. 17:05:54

Jó cikk, jó kis kütyü a shelly. :)

HRoleez 2019.07.05. 07:54:15

Szia!
Hogy tudom garázskapu vezérlésre használni?
(domoticz-en belül)
Azaz, csak max. 1 seces impulzust adjon a relén.
Köszönöm.

eNeS 2019.07.05. 21:38:47

Ugyan Domoticz-ban is be lehet állítani a kapcsoló típusnál, hogy késleltetést követően álljon vissza OFF módba ON után, de ez a wifis átvitel miatt nem célszerű. Ajánlott inkább a Shelly1 webes felületére belépni direktben, és ott a TIMER menüben beállítani az "Auto Off" beállítást, When On 1 sec-re. Ez után bárhonnan kap akár gombról akár Domoticz felől ON parancsot, 1másodperc után visszaáll offra.

Szani2 2019.11.23. 18:04:30

Sziasztok!
Megpróbáltam 2 db alternatív kapcsolót felokosítani,de nem igazán jön össze a Shelly 1el.
Látom a rajzot,de az alapján,a lámpa szálas kapcsolóhoz kell egy plusz nulla és egy plusz fázis is...szóval oda 5 szál menne,ha jól értem!?
Nem lehetne arra a kapcsolóra kötni,ahova egyébként is fázis megy ?
Oda a nullát is könnyebb behúzni.
Köszi az okosítást!

eNeS 2019.11.23. 18:55:58

Három vezeték van alapból az utolsó kapcsolónál. Ebből kettő kapcsolt, egy pedig a lámpa felé menő.
Igen kell egy fix fázis és egy fix nulla a Shellynek, mivel a kapcsolt fázisvezetékeknek mindig csak egyikén van fázis az utolsó kapcsolónál, így azt nem tudod tápnak felhasználni, de próbálkozhatsz...
A lámpa felé kimenő fázist meg gondolom sejted miért nem lehet használni tápként a Shellynek? Max úgy tudsz vezetéket spórolni, ha a kapcsolók mindegyikét lecseréled fali nyomógombra, és a meglévő vezetékeket áttervezed, ahogy én tettem a Sonoffnál. (annyi, hogy itt a végén nem kell impulzusrelé, és a Shellyt át kell állítani nyomógombos működésre, szép feladat)
bitekmindenhol.blog.hu/2018/01/29/kereszt_es_alternativ_villanykapcsolo_wifi-s_okositasa

Ha az első kapcsolóhoz teszed a Shellyt, ahova a fázis megy, akkor meg a lámpához kell vinned onnan egy szálat...

Friss topikok

Címkék

433mhz (12) adc (1) ads1015 (2) ads1115 (1) ajtó (1) alkatrész (23) alternatív kapcsoló (1) am2320 (1) amg8833 (1) analóg (1) android (1) apds-9960 (1) arduino (1) arduinoeasy (5) automatizálás (3) basic (2) basic r3 (1) bemenet (2) bh1750 (1) blitzwolf (2) bluetooth (8) camhi (2) csengő (1) csináld magad (22) dht22 (1) digoo (1) DIY (2) diy (25) do-it-yourself (26) domoticz (7) ds18b20 (1) ds3231 (1) easpeasy (1) ebay (3) érintő (2) érintőkapcsoló (6) érzékelő (11) esp-01 (2) esp32 (2) esp8266 (18) espeasy (2) espurna (1) esp projekt (18) Eview7 (1) feldolgozó (1) felhő (1) fényérzékelő (1) firmware (7) flame detector (1) flash (1) fogyasztásmérő (3) ftdi (1) füstérzékelő (1) gesture (1) gpio (1) hang (4) hangjelző (1) hc-sr501 (1) hőmérséklet (12) htu21 (1) impulzus relé (1) izzó (1) javascript (1) jelenlétérzékelő (2) kamera (13) keresztkapcsoló (1) kézmozdulat (1) kijelző (3) kimenet (18) konnektor (4) lan (3) lángérzékelő (2) led (3) linux (3) logic level converter (1) lua (1) lux (1) maple mini (2) mcu (3) mobil (1) mosfet (1) mozgás (3) mq-2 (2) mqtt (1) MQTT (1) működtető rendszer (5) nedvesség (1) neopixel (1) Node-RED (1) nvr (2) nyitás (4) okosház (5) okosizzó (2) okosotthon (9) oled (1) onvif (5) opencv (1) openwrt (3) orange pi (4) páratartalom (6) php (1) pow (1) programozás (7) projekt (22) proximity olvasó (1) python (1) raspberry (12) raspberry projekt (5) raspbian (1) rcwl-0516 (1) reed (1) relé (20) remote (2) rf (2) rgb (6) rögzítő (2) router (1) rpieasy (1) rtc (1) rtsp (1) shelly (10) shelly em (1) shutter (1) solid state relay (1) sonoff (14) sonoff dual (1) SonOTA (1) soros (1) ssr (1) stm32 (4) szenzor (11) szilárdtest relé (1) szintillesztő (2) sziréna (1) szkript (2) szünetmentesítés (4) t1 (1) t4 (1) tasmota (2) Tasmota (1) távirányító (3) Telegram (1) termékteszt (55) termosztát (1) touch (2) ups (4) usb (5) usb hub (1) valós idejű óra (1) vezérlések (17) vezérlő (5) világítás (4) villanykapcsoló (11) webkamera (1) wiegand (1) wifi (20) ws2812 (1) xiaomi (5) xm (1) xmeye (1) yoosee (1) zigbee (4) zwave (1) Címkefelhő