RF433Mhz-es mozgásérzékelő (Kerui P829)

Az előző, egyszerűbb 433Mhz-es mozgásérzékelő után megpróbálkoztam egy több helyen említett, Kerui gyártmányúval.

kerui_p829.JPG

A Kerui P829 fizikailag egy fokkal talán biztonságosabb, mint a korábban tesztelt Digoo másolat, amennyiben ezeken szabotázsjelző kapcsoló is helyet kapott, valamint van be-kikapcsoló gombja, amit a fedél eltávolításával lehet csak átváltani, ami egyúttal aktiválja a szabotázsjelzést is.. Ára nem annyira baráti: 3500-4000Ft-ért juthatunk darabjához, esetleg szettárban kedvezőbben. Nem mondanám kifejezetten szépnek, maradjunk annyiban, hogy egy aránylag formatervezett, meglehetősen duci libatojásra hajaz. A csomagolásban egy műanyag tartókonzol is helyet kapott.

kerui_p829_2.JPG
A korábbihoz hasonlóan kikapcsolható rajta a mozgást visszajelző LED fény, ami leginkább csak a beállítás idején használatos, hogy lássuk merre és meddig lát el, kell-e esetleg forgatni a konzolon. Nem mellesleg az elem élettartamnak is jót tesz, ha kikapcsoljuk.

p829_inside1.jpg
A cím viszont nem állítható, mivel csak 1 db-ot vásároltam tesztre, így csak remélni tudom, hogy mindegyik példány más-más RF kódot sugároz mozgásra. (egy kódot küld, ha mozgást észlel, és egy másikat, amikor valaki leszedi a hátlapját, a képen látható szabotázskapcsolót a hátlapon levő pöcök tartja benyomva normál állapotában) Tehát a szokásos módon azt nem tudjuk meg, hogy mikor van vége a mozgásnak, hanem a Domoticz-ban egy auto OFF beállítást kell alkalmaznunk pl 10-30másodperc után automatikusan álljon vissza KI állásba a virtuális kapcsoló.
Papíron alacsony elemfeszültségnél (<=2.4V) is küld RF jelzést, ezt még nem tudtam kipróbálni.

p829_inside2.jpg

Áramellátása 2 db AAA 1.5V elemmel történhet, az alján levő mikroUSB aljzat célját "External power adaptor" viszont nem tudom értelmezni, ha elem nélkül simán USB töltőre kötöttem az eszköz nem indult el, így ez nem lehet tápellátás, maximum elemtöltő, de az álmoskönyv szerint a nem tölthető elemek töltése nem jó ötlet, így ezt nem próbáltam ki... viszont a tölthető AAA elemek 1.2V-osak, és a fenti értelmében ezt már alacsony feszültségnek érzékeli, szóval ez szövevényes.
Készenléti áramfelvétele 50uA, négyszer annyi, mint a Digoo-másolatnak, így igencsak kétséges, hogy ez a modell 1-2 hónapnál többre lenne képes egy elemmel. Riasztási áramfelvétele viszont ugyanaz, mint a másik modellé: 25mA. Természetesen a működési időszak inkább csak saccolható, mivel erőteljesen függ a mozgás sűrűségétől. Az adatlapján említett 8méteres észlelési távolságot valóban tudja.

A 433Mhz-es eszközök frekvenciája aránylag könnyen zavarható, így kormányügynökség-szintű védelmet ne várjunk az eszköztől, és MABISZ ajánlás híján a biztosító sem fogja elfogadni káreseménynél, mint riasztórendszert.. ha mindezeknek tudatában vagyunk, és együtt tudunk élni vele, nem annyira rossz választás. Ja és természetesen szigorúan beltéri használatra, mivel semmilyen por vagy vízvédelemről nincs szó az adatlapján, és a PIR ablaka melletti résen jelentős mennyiségű rovarállomány, por/víz is bejuthat az eszközbe..

Akik nem feltétlen DIY-megszállottak, a Kerui saját riasztóközpontját (cirka 60dollár) is megvehetik hozzá, de a korábbihoz hasonló módon használható akár DIY RF vevővel, akár USB-s RTLSDR vevővel, bár ez utóbbiban egy kicsit csalódtam. Ugyanis az rtl_433 a leírások szerint támogatja a Kerui protokollt, viszont a hozzám érkezett teszt-egyedet nem ismerte fel, méghozzá ahogy láttam az időzítések jelentősen eltérnek attól, amit az rtl_433 várna. Ami több okból is lehetséges, akár gyártónál lett ez a sorozat másképp felprogramozva, akár ez egy gyenge másolata az eredetinek.. lényeg az, hogy továbbra is csak az univerzális FLEX enkóderrel lehet megismertetni az rtl_433-al ezt a mozgásérzékelőt is.
Ami úgy zajlik, hogy beütjük az "rtl_433 -A" parancsot és miközben mozgással ingereljük a mozgásérzékelőt, figyeljük a konzolon megjelenő analízist.

Nem biztos, hogy elsőre sikert aratunk, próbáljuk néhányszor meg.. ha sikerült, akkor valami ilyesmit látunk:

Attempting demodulation... short_width: 756, long_width: 2032, reset_limit: 9160, sync_width: 3316
Use a flex decoder with -X 'n=name,m=OOK_PWM,s=756,l=2032,r=9160,g=0,t=0,y=3316'

A Flex enkódert a következő parancssorral izzíthatjuk be a fenti szerint:

rtl_433 -X 'n=Digoo,m=OOK_PWM,s=756,l=2032,r=9160,g=0,t=0,y=3316'

Ez után már küldi akár JSON formátumba is az észleléseket. Domoticz-al egy az egyben így sajnos nem használható, előbb át kell alakítani a bejövő adatokat. A tesztelgetés végén vegyes érzéseim maradtak az eszközzel kapcsolatban.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bitekmindenhol.blog.hu/api/trackback/id/tr6314946200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BigCsaba 2019.09.15. 19:51:31

Kedves eNeS!

Küzdöttem egy sort a DIY RF433 vevővel - mondhatni mérsékelt sikerrel. Platformio-val sikerült befordítanom a _P111_RF.ino plugint ESPEasy 1MB-os binárisba (normál változatába), de ESP01-re feltöltve nem sikerült életet lehelnem a RXB12-vel összekötött eszközbe. GPIO2-re kötve semmi értelmezhető jelet nem produkál a rendszer, a log-ban sem látszik, hogy lefutna a kapcsolódóesemény (egy elem nélküli csengőgomb jeleit kellene érzékelnie). Ami különös, hogy az ESPEasy-ben létrehozott device változója csak egy hosszú numerikus.
Van ötlete, hogy mit szúrhatok el, a fordítás rossz, vagy az ESP01-RXB12 nem túl komplikált összekötése hibádzik, vagy az önindukciós csengőgombok (két típussal is próbálkoztam) dolgoznak másként, mint én szeretném... Kifogytam az ötletekből hogy merre tovább - örömmel venném, ha tudna tanácsot adni.

Köszönettel

NCs

eNeS 2019.09.16. 17:39:54

@BigCsaba: Sajnos ez több okból is lehetséges: 1/ a GPIO0 és GPIO2 speciális lábak, mindkettőben beépített felhúzó ellenállás van és a gyenge rádiós modul nem biztos hogy képes lehúzni azt 0 szintre, én mindenképpen tennék egy próbát egy rendes ESP8266-12 modullal, amin ki van vezetve a GPIO12,13,14. 2/ egyes elem nélküli csengők 315Mhz-en működnek, ezt a 433Mhzes vevő nem fogja egyáltalán látni. 3/ a P111 plugin az RCSwitch nevű könyvtáron alapul, ha olyan protokollt használ a csengő, amit nem ismer, akkor nyilván nem tudja dekódolni, de egy soros-USB átalakítóval lehet figyelni a dekódolás közben nyers adatokat működés közben. Másrészt egy USB-s tunerrel is lehet figyelni az eszköz által használt frekvenciát és megpróbálni visszafejteni a protokollt. bitekmindenhol.blog.hu/2019/08/10/rtl-sdr_rf_vevo_ujratoltve

Támogatók:
okosotthon.jpg
allterco.jpg

Utolsó kommentek

  • szenorb: Hello. Bekötöttem 12V-ra , a bemetére egy mozgás érzékelőt kötöttem. Szépen kapcsol a relé a késle... (2023.06.14. 06:48) Shelly okosrelé (Shelly1)
  • Melanoheliophobia: Üdv! Kb. 2 éve vásároltam két ugyanilyen okos izzót. Sajnos az egyik még garancia idő alatt eltávo... (2023.05.03. 16:50) Shelly Vintage okosizzó
  • eNeS: Lehetséges, bár az ESP8266-ot lassan ideje elfelejteni, ha nem helyi hálózatra akarsz vele forgalm... (2023.04.02. 08:43) Tasmota szkriptek
  • eNeS: @tomih: Thonnyban rebootot nyomva nekem se megy az NTP. De mikor lekapcsoltam a Thonnyt és rebooto... (2023.04.02. 08:40) Raspberry Pico és a LAN (W5100S-EVB-Pico)
  • krump_lee: Kedves eNeS! ESP8266 tasmota-val szenvedek, hiemq kapcsolat sehogy nem jön össze, sehol nem talál... (2023.04.02. 08:31) Tasmota szkriptek
  • Utolsó 20

Címkék

433mhz (12) alkatrész (22) alternatív kapcsoló (2) amg8833 (1) analóg (2) android (1) arduinoeasy (5) audio (1) automatizálás (3) bemenet (3) bk7231n (1) ble (1) blitzwolf (4) bluetooth (9) bridge (2) camhi (2) csináld magad (22) dimmer (1) diy (28) do-it-yourself (27) domoticz (11) ds18b20 (1) ebay (3) érintő (2) érintőkapcsoló (7) érzékelő (11) esp-01 (2) esp32 (11) esp8266 (21) espeasy (2) espurna (1) esp projekt (18) Eview7 (1) ewelink (1) feldolgozó (1) felhő (1) fényérzékelő (1) firmware (7) flame detector (1) fogyasztásmérő (5) ftdi (1) füstérzékelő (1) gázérzékelő (1) gpio (1) hang (4) hangjelző (1) hőmérséklet (22) https (1) ikea (1) impulzus relé (1) izzó (2) javascript (1) jelenlétérzékelő (3) kamera (18) keresztkapcsoló (1) kézmozdulat (1) kijelző (3) kimenet (21) konnektor (8) lan (9) lángérzékelő (2) led (3) linux (4) logic level converter (1) lua (1) lux (1) maple mini (2) mcu (3) micropython (1) mikrovezérlő (2) milkv (1) mobil (1) mosfet (1) mozgás (5) mpyeasy (4) mq-2 (2) mqtt (3) működtető rendszer (5) multiroom (1) nedvesség (1) neo (1) neopixel (1) Node-RED (1) nvr (4) nyitás (7) okosház (4) okosizzó (3) okosotthon (8) oled (1) onvif (8) openbeken (1) opencv (1) openwrt (4) orange pi (4) páratartalom (6) php (1) pico (1) pi pico (2) poe (1) programozás (9) projekt (25) proximity olvasó (1) python (2) raspberry (14) raspberry projekt (6) raspbian (1) reed (1) relé (27) rf (2) rgb (6) rock pi (1) rögzítő (2) rp2 (1) rpieasy (1) rtc (1) shelly (24) smartwise (1) solid state relay (1) sonoff (20) SonOTA (1) soros (1) ssl (1) ssr (1) stm32 (4) szenzor (11) szilárdtest relé (1) szintillesztő (2) sziréna (1) szkript (3) szünetmentesítés (4) t1 (1) tasmota (8) távirányító (3) Telegram (1) termékteszt (85) termosztát (2) touch (2) ups (5) usb (7) usb hub (1) valós idejű óra (1) vezérlések (20) vezérlő (5) világítás (5) villanykapcsoló (12) webkamera (1) wiegand (1) wifi (32) ws2812 (1) xiaomi (5) xm (4) xmeye (4) yoosee (1) zigbee (16) zwave (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása