Sokan némi ellenérzéssel viseltetnek a wifis eszközökkel szemben, így korábban már bemutattam egy költséghatékony DIY megoldást LAN relére. Ezúttal pedig egy gyakorlatilag kész megoldásba botlottam. No nem mintha nem lenne a kínai piactér tele hasonló megoldásokkal, de a legtöbb olcsó modell az úgynevezett ENC28J60 chipen alapul, aminek mind stabilitása, mind sebessége elképesztően szánalmas. (Tavaly két hétig küzdöttem egy ENC28J60 modul működőképessé tételén, sajnos mikor pingelés közben megpróbáltam a 80-as portján levő webszervert is elérni - 2 db egyidejű kapcsolat - teljesen kiakadt, így lemondtam róla, azóta ahogy meglátom egy termékadatlapon, becsukom a szemem és zárom is be az ablakot)
A W5500 chipes megoldás már sokkal jobb, viszont nehéz ilyet találni, a legtöbb eladó azt sem tudja mik ezek, össze-vissza irkálják a leírásban, a képekről lehet általában csak meggyőződni róla, hogy kamuznak-e.
Amit most leltem, az viszont egy következő kategória, legalábbis hardveresen. Egy STM32F107 MCU (72Mhz, 64K RAM, 256K flash) a központja, ami egy integrált LAN vezérlőt tartalmaz, a mellette levő LAN8720A pedig csak egy PHY jelátalakító. (az ESP32-kön is ezzel a PHY-vel lehet LAN-hoz jutni) Mellesleg a lengyel gyártmányú Tinycontrol LAN Controller 3.0 szintén ezen az STM32F107 chipen alapul, így annyira rossz nem lehet. Főleg 15 dollárért nem rossz vétel.
Dingtian IOT Relay
https://www.aliexpress.com/item/4000999069820.html?spm=a2g0s.9042311.0.0.27424c4ds72r5W
Sajnos az STM32F107-hez sem Arduino, sem micropython könyvtárakat nem találtam, így nem nagyon lehet alternatív firmware-t találni rá, meg kell elégednünk a gyárilag rajta levővel. De ez nem akkora probléma, aki hozzám hasonlóan kedveli a felhőtlen életet, nem fog csalódni: egy csak lokálisan működő program működteti, ami webes felületen menedzselhető.
Kapható 2, 4 vagy 8 relés kiszerelésben, illetve választható DIN sínre szerelhető házban is, illetve különböző csatlakozási formákból lehet választani: CAN/RS485/RJ45/Wifi ezek vagy-vagy opciók, együttesen nem ajánlják fel.
Erős a gyanúm egyébként, hogy mivel csak egyféle firmware van, ezért a megfelelő csatlakozók ráforrasztásával bármelyik módban használatba lehet venni bármely modult (az RS485 bus csatlakozói is rajta vannak a LAN-os verzión, ahogy az ESP-01 csatlakoztatásához szükséges 8 lyuk is ott figyel rajta), de mivel nem igazán használok RS485-öt itthon, a Wifin pedig nem megy az MQTT, így nem igazán van késztetésem ezeket kipróbálni.
A gyártótól letölthető FTP-n az SDK, ami tartalmazza a leírását, az MQTT és RS485 működési módját, parancskódokat, Domoticz plugint, valamint windowsos segédprogramokat a hálózaton történő kereséshez, teszteléshez. Egyébiránt webes felületen böngészőből tökéletesen menedzselhető. Az MQTT-n túl alap HTTP CGI parancsokkal is vezérelhető persze, illetve tartalmaz CoAP támogatást is a firmware.
Működtetéséhez 12VDC 1A tápegység ajánlott. Itt szokott menetrendszerűen felvetődni a kérdés: POE-t tud az eszköz? Nem, nem tud. Jobban mondva, ahogy minden szabványos DC csatlakozóval ellátott eszköz, passzív POE feladóval, valami ilyesmivel megoldható a dolog:
Valahogy így: (a másik oldalra persze ugyanúgy kell a DC12V táp, és 60méter után már erősen számolni kell a feszültségeséssel)
A 12V betáp sorkapcsa a LAN csatlakozó mellett kapott helyet, a lap alján szépen fel van szitázva, mi micsoda. A relék felett a C/NO/NC sorkapcsok láthatóak, balra mellettük pedig a nyomógombok csatlakoztatására szolgáló sorkapocs látható, amire az ízléses zöld és zöld-fehér vezetéket kötöttem. Ezek a K0-K1-GND csatlakozások, a K0 és K1 pull-up típusú bemenet, valószínűleg direktben az MCU-ra kötve, mivel 3.3V-ot mértem rajta, és akkor vált a relé állapotot, ha GND-re vannak kapcsolva, pl egy nyomógomb segítségével. Ez annyiban nem szerencsés választás talán, hogy túl messzire (saccra 3-5métert mondanék max, de vezeték-keresztmetszettől függ) nem vihetjük el a nyomógombot az egységtől a vezetéken fellépő feszültségesés miatt. Kivéve ha tudjuk hogy kell optocsatolót építeni elé.
Miután sikeresen áram alá helyeztük az egységet, és csatlakoztattuk a hálózathoz, gyári IP címén elérhető: 192.168.1.100 böngészővel megnyitva ezt a címet az admin / admin felhasználónév-jelszó párossal juthatunk a beállító felületére.
A Menu/Setting alatt lehet átállítani az IP címet akár másik statikusra, akár dhcp-re.
A Relay Connect alatt állíthatjuk be a kommunikációs formák jellemzőit. Érdekesség, hogy kikapcsolni nem lehet egyet sem, ezek szerint állandóan elérhető minden csatornán.. ez mondjuk nem annyira erőforrás-gazdaságos véleményem szerint, de ha bírja az STM32, ám legyen.
A Relay Task alatt 8 szabályt is felvehetünk, hogy időzítve melyik relét mennyi időre kapcsolja fel, itt látszik a Setting-nél beállítható NTP szerver szerepe.

Őszintén szólva, az elmúlt három év alatt még sosem találkoztam olyan kínai IoT eszközzel találni, amihez a gyártó Domoticz támogatást is készít. De ez pont ilyen.
Domoticz pluginját tartalmazza a fenti letölthető SDK, de elérhető GitHub-on is:
https://github.com/dtlzp/Domoticz-Dingtian-Relay-Plugin
A szokásos módon, ha letöltjük a Domoticz plugin könyvtárába a fenti mappát, és újraindítjuk a Domo-t, meg fog jelenni a Hardverek listáján, ahol kiválasztható és paraméterezhető a plugin:
Mivel a relé UDP szerver részét használja a plugin, egyrészt fixálni kell annak ip címét, másrészt be kell állítanunk az ETH-UDP1 és ETH-UDP2 sorokat, beírva a Remote Address-hez a távoli szerver (Domoticz) ip címét.
Ha mindent jól csináltunk, akkor meg fog jelenni a két relé a Domoticz eszközök között ez után:

Az állapotok akkor is szinkronban maradnak, ha kézileg nyomógombbal váltjuk a relék állapotát, ez a része ok, bár kicsit körülményesnek látom ezt a megoldást, ha egynél több modult szeretnénk használni, mivel IP címenként kell egy új hardver bejegyzést felvennünk. Jobban örültem volna, ha MQTT-re épülő plugint készítenek, de ez a megoldás is működik.
Az MQTT-ről még azt érdemes tudni, hogy a 2.15.869 előtti firmware verziói ugyanazt a /dingtian/relay útvonalat használják, így nem igazán lehet egyszerre több ilyen modult használni. A későbbi verziók hozzáteszik a relé gyári számát is az útvonalhoz, ezekkel már könnyebb dolgozni. A gyártó FTP oldaláról letölthetőek egyébként a kurrens firmware-ek, amit UART-USB átalakítóval tudunk kézzel frissíteni. A programozáshoz szükséges lyukak a LAN csatlakozó mellett találhatóak, a letölthető dokumentációban képpel van illusztrálva.
Ítélet?
Reakciósebessége és a webes felület elérhetősége is gyors, stabil. Lehetőség van a firmware cseréjére is, de megfelelő szoftver library-k híján erről nem tudok nyilatkozni. Szerény véleményem szerint ár-érték arányban kiváló vételnek számít. Domoticz alatt is kiválóan működik, nem igényel firmware cserét. Nem igényel felhőt, lokálisan működik.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
[tamkov] 2020.10.11. 19:40:00
vampywiz17 2020.10.12. 08:43:02
eNeS 2020.10.12. 17:19:19
eNeS 2020.10.12. 17:22:41
vampywiz17 2020.10.12. 20:17:28
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal