Shelly magyarhonból

Aki rendelt már Shelly terméket az tudja, aki pedig még nem, annak elárulom, hogy bár az Allterco által gyártott WiFi-s kütyük nagyon jók, egyáltalán nem könnyű hozzájuk jutni. Gyakorlatilag csak a gyártótól lehet közvetlenül rendelni belőle (az Amazonon is fent van, de az szintén a gyártóhoz tartozik), és az elmúlt fél év tapasztalatai alapján kimondhatjuk: nem tudnak eleget gyártani belőlük. Az értékesítést világviszonylatban végzik, éppúgy rendelnek tőlük Európába, mint Amerika minden tájára és Ausztráliába raklapszámra.

shelly_raklap.jpg
Úgy a gyártásban, mint a csomagküldésben vannak apróbb hiányosságaik, így fordulhat példának okáért az elő, hogy a (elő)rendelésünket követően akár 2-3 hét után igazolják vissza, hogy legyártották és feladták, majd a Posta még további 2 hét után kopogtat a megadott címen a csomaggal..

shelly_csomagolas2.jpg

Ezért örültem meg a napokban, amikor megláttam, hogy egy magyar webshopon is megjelentek a Shelly termékek, rögtön meg is kerestem ezzel kapcsolatban a céget, hogy megtudjam mennyire áll e mögött valós raktárkészlet.

Nem is kellett sokáig várni a válaszra, Dr. Rubi Márton a cég képviseletében úgy nyilatkozott, hogy folyamatban vannak a tárgyalások a bolgár Allterco-val a hivatalos disztribútorrá válás érdekében. Jelenleg aránylag kis készlettel rendelkeznek (5-10db) a Shelly1 és Shelly2-ből, - és mivel a Shelly2-t már nem gyártják, ebből már nem is lesz több (a szerk.) - ellenben a palettát tovább bővítik a Shelly 1 PM, a Shelly 2.5, Shelly Plug S és a Shelly H&T termékekkel. Ezek még nem láthatóak a webshopban, de amint megérkeznek, láthatóvá és rendelhetővé válnak, nyitásképpen nagyjából 50 db-os nagyságrendben.

348_logo.png

A cég nevéhez híven egyébként (Wireless-Bolt) a Ubiqiti és Mikrotik eszközök forgalmazása a fő profiljuk, - én is vásároltam tőlük korábban ilyeneket - ám egyre bővül a Smart Home - Okosotthon termékkörük is. (Shelly, Raspberry, Sonoff, ZWave kütyük)

Hozzáadott értékként folyamatban van a Shelly felhasználói leírás magyar nyelvre fordítása is (tudom jogszabályilag ez egyébként is minden itthon forgalmazott termékre kötelező lenne, de mindenki tudja, hogy messze nem mindenhez adnak) Illetve szükség esetén akár segíteni is tudnak az eszközök beüzemelésében, hiszen - eltérően több más webshoptól - ők ki is próbálják ténylegesen azokat az eszközöket, amiket forgalmaznak.

Személy szerint természetesen a villanyszerelői ismereteket feltételező Shelly termékek esetén, mint például a Shelly1PM, Shelly 2.5, Shelly4 a szükséges tudás hiányában történő önálló szerelésről mindenkit lebeszélnék. Inkább hívjunk szakembert, aki beköti az eszközt, ha nem vagyunk biztosak benne mi a különbség a fázis és a nulllvezeték között, vagy éppen nem tudjuk van-e nullvezeték az adott dobozban, hiszen a 230V nem tréfadolog.

shelly_szereles.jpg

Azonban a Shelly Plug S okoskonnektor (a Shelly Plug utóda), valamint a Shelly H&T hőmérő, de még akár a Shelly Bulb is roppant felhasználóbarát, bárkinek tudom javasolni, aki egy kis színt vagy okosítást szeretne vinni otthonába.

shellies.jpg

A Shelly eszközökre általánosságban igaz, hogy tudnak a gyártó által biztosított Felhő üzemmódban működni, illetve megfelelő beállításokkal helyi Home Assistant vagy Domoticz szerverrel is, ISO szabvány szerinti MQTT protokollon keresztül. És ehhez nem szükséges lecserélni a gyári firmware-t a készülékeken, ami viszont a többi, kínai wifis okoseszköznél mondjuk ki bátran: elengedhetetlen.
Talán némileg drágább, mintha az e-bayről rendelnénk egy Sonoffot, viszont ha rászámoljuk a firmware cseréhez szükséges munkaórát (vegyünk példának engem, akinek az óradíja 5e Ft körül van), és figyelembe vesszük az Európában elfogadott tanúsítványok meglétét is, máris a Shelly felé billen a mérleg nyelve.

Ha valaki úgy gondolja, hogy az 1 éves magyar garancia, valamint a GLS futárszolgálattal történő 1-2 napon belüli szállítás, és a magyar nyelvű ügyfélszolgálat is fontos, akkor keresse bátran a wireless-bolt.hu-t.

Kapcsolódó leírások:

A bejegyzés trackback címe:

https://bitekmindenhol.blog.hu/api/trackback/id/tr514715511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Támogatók:
okosotthon.jpg
allterco.jpg

Utolsó kommentek

  • szenorb: Hello. Bekötöttem 12V-ra , a bemetére egy mozgás érzékelőt kötöttem. Szépen kapcsol a relé a késle... (2023.06.14. 06:48) Shelly okosrelé (Shelly1)
  • Melanoheliophobia: Üdv! Kb. 2 éve vásároltam két ugyanilyen okos izzót. Sajnos az egyik még garancia idő alatt eltávo... (2023.05.03. 16:50) Shelly Vintage okosizzó
  • eNeS: Lehetséges, bár az ESP8266-ot lassan ideje elfelejteni, ha nem helyi hálózatra akarsz vele forgalm... (2023.04.02. 08:43) Tasmota szkriptek
  • eNeS: @tomih: Thonnyban rebootot nyomva nekem se megy az NTP. De mikor lekapcsoltam a Thonnyt és rebooto... (2023.04.02. 08:40) Raspberry Pico és a LAN (W5100S-EVB-Pico)
  • krump_lee: Kedves eNeS! ESP8266 tasmota-val szenvedek, hiemq kapcsolat sehogy nem jön össze, sehol nem talál... (2023.04.02. 08:31) Tasmota szkriptek
  • Utolsó 20

Címkék

433mhz (12) alkatrész (22) alternatív kapcsoló (2) amg8833 (1) analóg (2) android (1) arduinoeasy (5) audio (1) automatizálás (3) bemenet (3) bk7231n (1) ble (1) blitzwolf (4) bluetooth (9) bridge (2) camhi (2) csináld magad (22) dimmer (1) diy (28) do-it-yourself (27) domoticz (11) ds18b20 (1) ebay (3) érintő (2) érintőkapcsoló (7) érzékelő (11) esp-01 (2) esp32 (11) esp8266 (21) espeasy (2) espurna (1) esp projekt (18) Eview7 (1) ewelink (1) feldolgozó (1) felhő (1) fényérzékelő (1) firmware (7) flame detector (1) fogyasztásmérő (5) ftdi (1) füstérzékelő (1) gázérzékelő (1) gpio (1) hang (4) hangjelző (1) hőmérséklet (22) https (1) ikea (1) impulzus relé (1) izzó (2) javascript (1) jelenlétérzékelő (3) kamera (18) keresztkapcsoló (1) kézmozdulat (1) kijelző (3) kimenet (21) konnektor (8) lan (9) lángérzékelő (2) led (3) linux (4) logic level converter (1) lua (1) lux (1) maple mini (2) mcu (3) micropython (1) mikrovezérlő (2) milkv (1) mobil (1) mosfet (1) mozgás (5) mpyeasy (4) mq-2 (2) mqtt (3) működtető rendszer (5) multiroom (1) nedvesség (1) neo (1) neopixel (1) Node-RED (1) nvr (4) nyitás (7) okosház (4) okosizzó (3) okosotthon (8) oled (1) onvif (8) openbeken (1) opencv (1) openwrt (4) orange pi (4) páratartalom (6) php (1) pico (1) pi pico (2) poe (1) programozás (9) projekt (25) proximity olvasó (1) python (2) raspberry (14) raspberry projekt (6) raspbian (1) reed (1) relé (27) rf (2) rgb (6) rock pi (1) rögzítő (2) rp2 (1) rpieasy (1) rtc (1) shelly (24) smartwise (1) solid state relay (1) sonoff (20) SonOTA (1) soros (1) ssl (1) ssr (1) stm32 (4) szenzor (11) szilárdtest relé (1) szintillesztő (2) sziréna (1) szkript (3) szünetmentesítés (4) t1 (1) tasmota (8) távirányító (3) Telegram (1) termékteszt (85) termosztát (2) touch (2) ups (5) usb (7) usb hub (1) valós idejű óra (1) vezérlések (20) vezérlő (5) világítás (5) villanykapcsoló (12) webkamera (1) wiegand (1) wifi (32) ws2812 (1) xiaomi (5) xm (4) xmeye (4) yoosee (1) zigbee (16) zwave (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása