Ezúttal az Allterco-tól egy WiFi bemeneti modul érkezett hozzám tesztelésre, amit ezúton is köszönök nekik!
A Shelly i3 nemes egyszerűséggel 3 bemenet állapotát tudja feldolgozni/továbbítani, használatához viszont szükséges a fázison kívül a nullvezeték is, erősáram esetén. Érdekes módon ezúttal nem a szokásos sorkapcsos bekötési módot kaptuk, hanem vékony kábelek állnak ki az eszközből direktben.
Egyébként 24-60V DC gyengeárammal is használhatjuk, bekötése az alábbi ábrák szerint lehetséges:
Relé az nincsen benne, kizárólag bemenetek érzékelésére használható, például egy fali kettes/hármas kapcsoló mögé szerelhetjük - ha van nullvezeték a közelben persze.
A tesztelését nem bonyolítottam túl, egy darab nyomógombot szereltem az egyik bemenetére és máris ment a fázis/nulla.
Éles szeműek kiszúrhatják, hogy nem a fenti bekötést használtam, ugyanis az i3-hoz adott kis papír kézikönyvben még ez másképpen szerepelt... így is működik egyébként, de mint megtudtam, az általam használt bekötésnél nagyon melegszik az eszköz, ezért inkább a korábbi ábrán szereplőt javasolják azóta, és a nullát szakítják a kapcsolók, nem pedig a fázist. Az újonnan értékesített i3-asok kézikönyvében már a helyes bekötés szerepel.
Az egységen látható, kis méretű programozólyukak segítségével akár alternatív firmwaret is tudunk tenni rá, pl a Tasmota is támogatja.
Belsejében egy 2MB flash-el szerelt ESP8266EX ketyeg, a GPIO kiosztások pedig az alábbiak:
I1: GPIO14
I2: GPIO12
I3: GPIO13
Bár szerintem erre nem is igazán van szükség, mert a gyári firmware tökéletesen működik felhő nélkül is MQTT-n keresztül.
A korábbiakhoz hasonlóan első indulást követően egy saját WiFi AP-t indít shellyix3-xxxx néven, amire jelszó nélkül csatlakozhatunk, majd böngészővel a http://192.168.33.1 IP címet megnyitva beállítható az eszköz.
Az Internet & Security részben tudjuk megadni saját wifi hálózatunk nevét és jelszavát:
Ha sikeresen megadtuk ezeket és a Connect-re nyomtunk, elvileg máris elérhető saját hálózatunkból is. Amennyiben a későbbiek során WiFi nevet cserélünk, vagy máshová visszük az eszközt, a rajta levő Reset gomb segítségével könnyen visszaállíthatjuk alapértelmezésre a beállításait.
Ha talál firmware frissítést (Settings->Firmware update menüpont), érdemes ezt ráküldeni.
Az MQTT beállítása ugyanúgy a Internet&Security->Advanced developer settings alatt található, mint minden más, korábban bemutatott Shelly-k esetében, ezt külön nem írnám le mindig... Természetesen a Domoticz-hoz készített Shelly MQTT plugin támogatja ezt az eszköztípust is.
A Shelly_MQTT telepítése a >> Shelly1 cikknél << már kivesézésre került, a részleteket nem ismételném el.
Lényeg, hogy miután MQTT-n sikeresen összekapcsolódott a Domoticz-al, az alábbi eszközök jönnek létre:
Az első sorban látható kapcsolók normál kétállású kapcsolók vagy Ki, vagy Be állapotban lehetnek, ha ennyi információ elég nekünk, a többivel már nem is kell foglalkozni.
Ha mégis érdekelnének a részletek, a második sorban levő választó kapcsolók állapota attól függően változik, hogy egyszeres, dupla, tripla, hosszú gombnyomás történt, illetve rövid+hosszú / hosszú+rövid kombináció. Ezek állapotát LUA vagy dzVents szkriptből is le tudjuk kérdezni természetesen, így komplex műveleteket kialakítva.
Természetesen egérrel hiába választunk ki ezeken a legördülőkben bármit is, mivel csak bemeneti eszközről van szó... ;)
Gyártói információk:
Hazai hivatalos viszonteladó:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.