Ezúttal az Allterco-tól egy RGBW eszköz érkezett hozzám tesztelésre, amit ezúton is köszönök nekik!
Adatlap szerint DC12V-on összesen 144W, csatornánként max 75W teljesítményig használható. PWM RGB, RGBW, vagy 4 csatornás egyszínű LED szalag/LED izzó vezérlésére alkalmas. E mellett 24V DC-ről is tápolható, illetve ilyen LED-ek meghajtására is alkalmas.
Meglehetősen széleskörű alkalmazhatósága mellett kiemeli a hasonló eszközök közül, hogy 230V bemenetű kapcsolóval is tudjuk kapcsolni, a hozzá mellékelt kis fekete átalakító közbeiktatásával. Az a kijelentés azért, hogy a világon a legkisebb WiFi-s LED szalag vezérlő, nem feltétlenül állja meg a helyét, aki már olvasta a blogot, biztosan találkozott az Arilux által gyártott vezérlővel, viszont azt el kell ismernem: az eszköz valóban nem nagy, nagyjából Shelly1 méretű, pedig a promo képek alapján nagyobb eszközre számítottam.
A bekötése a fenti rajz alapján nem túl bonyolult. A jobbra látható LED lassan villog, ha minden rendben van és megkapta a tápfeszültséget. A lent látható, kis méretű anya csatlakozók segítségével tudjuk cserélni a rajta levő firmware-t, ha valamiért nem vagyunk elégedettek a gyárival. A "kis méretet" szó szerint kell érteni, ugyanis a normál 2.54-es jumper kábelek nem mennek bele!
Látható, hogy nem is vittem túl sok energiát a megvalósításba, a LED szalag csatlakozói ugyan nem igazán állnak közeli rokonságban a sorkapcsokkal, így én ezt egyszerű jumper kábelekkel hidaltam át, de kinek milyen igénye van. A nyomógombot is lespóroltam az I bemenetről, mivel nem nagyon van rá szükségem.
A korábbiakhoz hasonlóan első indulást követően egy saját WiFi AP-t indít shellyrgbw2-2Bxxxx néven, amire jelszó nélkül csatlakozhatunk, majd böngészővel a http://192.168.33.1 IP címet megnyitva beállítható az eszköz. Érdekesség még, hogy alapból BE állásban van (vagy volt legalábbis az én példányom) vagyis amikor áram alá helyeztem, azonnal elkezdett a rá kötött LED szalag is világítani, kék színnel.
Az Internet & Security részben tudjuk megadni saját wifi hálózatunk nevét és jelszavát:
Ha sikeresen megadtuk ezeket és a Connect-re nyomtunk, elvileg máris elérhető saját hálózatunkból is. Amennyiben a későbbiek során WiFi nevet cserélünk, vagy máshová visszük az eszközt, a rajta levő Reset gomb segítségével könnyen visszaállíthatjuk alapértelmezésre a beállításait.
Ha talál firmware frissítést (Settings->Firmware update menüpont), érdemes ezt ráküldeni. Frissítés közben valamilyen megfontolásból villogtatja a rá kötött LED-eket, ez egy kissé zavaró szerintem, nem tudom mi a célja ezzel, de ezt nem kell túl sűrűn megtennünk szerencsére.
A színeket akár a webes felületről is állíthatjuk, ez igen praktikus, hogy bekötés után azonnal tudjuk tesztelni, nem kötöttünk-e el valamit.
Amint a fenti képen látható, a Settings menüpont alatt választhatjuk ki, hogy színes RGBW vagy 4 db fehér szalagot kívánunk vezérelni, alatta a Power on default mode-nál lehet kiválasztani, hogy BEKAPCSOLT, KIKAPCSOLT, vagy UTOLSÓ állapot szerinti legyen a LED szalag világítás állapota induláskor. A DC supply voltage "12V DC" alapbeállítás szerint, érdemes utánállítani, ha 24V-ról tápláljuk.
Az MQTT beállítása ugyanúgy a Internet&Security->Advanced developer settings alatt található, mint minden más, korábban bemutatott Shelly-k esetében, ezt külön nem írnám le mindig... Természetesen a Domoticz-hoz készített Shelly MQTT plugin támogatja ezt az eszköztípust is.
És a végére hagytam a belső képét, az aljáról nem készítettem külön képet, mert nincs rajta semmi érdekes, de a lap maga így néz ki:
Egy ESP8266EX alkotja a magot, mellette egy WINBOND W25Q16JV 2Mbyte-os Flash tárhely látható. Figyelemreméltó újítás a külön réz antenna, a korábbi Shelly-kben csak lapra integráltat láttam eddig.
Összességében azt kell mondjam, korrektül összerakott kis szerkezet, jól használható firmware-el, a 17 eurós árából viszont kitelik 2-3 db Arilux kínai klón WiFi LED vezérlő is.
Aki le akarná cserélni a gyári firmware-t rajta, íme a GPIO kiosztások:
GPIO | Funkció |
12 | Vörös csatorna (R) |
15 | Zöld csatorna (G) |
14 | Kék csatorna (B) |
4 | Fehér csatorna (W) |
5 | AC kapcsoló (bemenet) |
13 | Nyomógomb (bemenet) |
2 | Státusz LED (kimenet) |
A0 | Fogyasztás (analóg bemenet) |
Kiknek ajánlom mégis?
Akiknek szükséges, hogy nyomógombbal is ki-be kapcsolható legyen a szalag, illetve mindazoknak, akik nem állnak közeli viszonyban a forrasztópákával és a kábeles firmware cserét is kihagynák.
Hazai hivatalos viszonteladó:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
b0mb3r 2019.06.05. 06:28:10
knisa 2019.08.18. 11:45:21
De most elakadtam. Van Magic Home és Shelly RGBW2 led szalag vezérlőm is. Mindkettő saját fw-el és a Domoticban (Version: 4.10717 Build Hash: b38b49e5 Compile Date: 2019-05-09 13:04:08 dzVents Version: 2.4.19 Python Version: 3.5.2+ (default, Sep 22 2016, 12:18:14) [GCC 6.2.0 20160927]) pluginokkal (Arilux AL-LC0x és Shelly MQTT) csúszkával és színkörrel tudom vezérelni a fényerőt és a színt is.
Szeretném ezt sctriptből (Lua vagy dvVents) is megtenni, a be/ki kapcsolás megy, de a fényerő és a szín változtatás nem. Sokat kerestem már az interneten is de nem találtam megoldást. Van esetleg vkinek működő kódja? Lehet-e ezt Domoticból egyátalán vagy más rendszert kéne választanom?
Előre is köszönöm a segítséget.
knisa 2019.08.18. 21:19:33
eNeS 2019.08.19. 06:57:48
knisa 2019.08.19. 15:15:29
knisa 2019.09.24. 21:42:12
knisa 2019.09.24. 21:49:46
eNeS 2019.09.25. 19:41:54
A dz.devices('rgb_kapcsolo').dimTo(30) parancs tökéletesen működik nálam. A Domoticzba automatikusan felvett eszköz típusa "Color Switch" és RGBWZ.