Ez alkalommal az Allterco-tól egy WiFi fényerőszabályzós vezérlő érkezett hozzám tesztelésre, amit ezúton is köszönök nekik!
Bekötése az alábbi módokon történhet, ha rendelkezésre áll a nulla is, akkor azt is be lehet kötni, a standard módon. Ha nem, sebaj, mert csak fázisvezetékkel is működik! :) Arra azonban figyeljünk, hogy minimum 10W-os fogyasztó szükséges ahhoz, hogy nullvezeték nélkül üzemeljen ez a Shelly. (hozzá való bypass elemet még nem hoztak forgalomba) Ha kisebb fogyasztó fényerejét kívánjuk ezzel szabályozni, akkor csak a standard, nullvezetékes bekötés használható!
Ahogy a bekötési rajzból látható, két bemeneti gombot/kapcsolót támogat, és egy dimmelhető AC kimenetet.
Mindjárt össze is dobtam a tesztpadon egy csak fázisos bekötést egy 60W-os izzóval, hogy biztos elég legyen a fogyasztás. :)
Ha sikeresen bekötöttünk mindent, és áram alá van helyezve, a korábbiakhoz hasonlóan első indulást követően egy saját WiFi AP-t indít shellydimmer2-xxxx néven, amire jelszó nélkül csatlakozhatunk, majd böngészővel a http://192.168.33.1 IP címet megnyitva beállítható az eszköz.
Az Internet & Security részben tudjuk megadni saját wifi hálózatunk nevét és jelszavát:
Ha sikeresen megadtuk ezeket és a Connect-re nyomtunk, elvileg máris elérhető saját hálózatunkból is. Amennyiben a későbbiek során WiFi nevet cserélünk, vagy máshová visszük az eszközt, a rajta levő Reset gomb segítségével könnyen visszaállíthatjuk alapértelmezésre a beállításait.
Ha talál firmware frissítést (Settings->Firmware update menüpont), érdemes ezt ráküldeni.
Az eszköz böngészőből elérhető Settings menüjében rengeteg beállítás található, a minimum fényerőtől az átmeneti időkön keresztül az izzó előmelegítéséig, de a legfontosabb a gombok típusának beállítása, lehet egygombos, kétgombos nyomó, vagy egygombos váltókapcsoló, esetleg forgókapcsoló.
Az egyébként minden Shelly eszközben megtalálható Actions menüpont is teli van rengeteg lehetőséggel, ezek ugyebár olyan lehetőségek, amik a feltétel teljesülése esetén az általunk megadott HTTP címet hívja meg közvetlenül, kihagyva az automatizálási központot a folyamatból. Ezzel a lehetőséggel tudja egyik Shelly a másikat vezérelni (pl egyszerű keresztkapcsoláshoz), feltéve, hogy fix IP címeket osztunk ki nekik.
Az MQTT beállítása ugyanúgy a Internet&Security->Advanced developer settings alatt található, mint minden más, korábban bemutatott Shelly esetében, ezt külön nem írnám le mindig... Természetesen a Domoticz-hoz készített Shelly MQTT plugin támogatja ezt az eszköztípust is.
A Shelly_MQTT telepítése a >> Shelly1 cikknél << már kivesézésre került.
Lényeg, hogy miután MQTT-n sikeresen összekapcsolódott a Domoticz-al, az alábbi eszközök jönnek létre:

A Temp az eszköz belső hőmérséklete, és az Energy eszközön keresztül a fogyasztását is figyelemmel kísérhetjük.

A Dimmer eszközön százalékosan tudjuk állítani a fényerőt, az 1-es és 2-es bemenet állapotát egyszerű Input-ként, vagy a Shelly i3-hoz hasonló módon komplex eseményként is láthatjuk az Input_event típusú eszközök segítségéve. (egyszeres, dupla, hosszú gombnyomás, stb..)
És akkor a hardverről pár szót.
Az eszköz magját egy ESP8266EX szolgáltatja, 2MB flash tárhellyel, és megtalálhatóak a programozáshoz szükséges lyukak is az alján, de ettől függetlenül a firmware cserét - legalábbis a jelen pillanatban - nemigen ajánlom senkinek. Ugyanis bár a bemeneteket valóban az ESP kezeli, a fényerőszabályzást már egy másik MCU, egy STM32F031K6 végzi, amit az ESP soros vonalon keresztüli kommunikációval vezérel. (a protokollját ugyan már részben feltérképezték, de ez még nem egy stabil firmware)
ESP GPIO-k:
- GPIO16 LED
- GPIO14 SW1
- GPIO12 SW2
- GPIO13 Alsó gomb
Gyártói információk:
Hazai hivatalos viszonteladó:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.