WiFi-s jelenlét-érzékelés ismét (OpenWRT)
WiFi-s jelenlét-érzékelés ismét (OpenWRT)

Még 2020-ban írtam arról, hogyan lehet szerintem legegyszerűbben WiFi eszközök megjelenését/eltűnését regisztrálni okosotthon rendszerben , valós időben.

owrtnet.jpg

Akinek esetleg elkerülte volna figyelmét, mostanában az MQTT Autodiscovery híve lettem, a nemrég készített Tasmota alapú termosztátom mellett a Shelly eszközök integrációja is ennek jegyében telt, sőt mi több, a Raspberry-khez készített  RPIEasy szoftverem is kapott egy Autodiscovery controllert, hogy ...

DIY ESP32 kijelzős termosztát Tasmotával
DIY ESP32 kijelzős termosztát Tasmotával

Sokáig használtam az ESPEasy alapú termosztátom at, ám költözésem után úgy gondoltam, az új helyen nem fogok erősáramot vinni a meglevő butatermosztát helyére (Computherm TR-010), hanem konkrétan rá fogom akasztani a meglévőre és gyengeáramú tápról fogom hajtani. Valamint színes kijelzőt szerettem volna, és a nagyobb felbontáshoz már erősebb vezérlő is jár, szóval ESP32 alapon gondolkodtam, a kevés memóriával és lábbal rendelkező ESP8266 helyett.

És ...

Shelly Vintage okosizzó
Shelly Vintage okosizzó

Ugyan továbbra is az a véleményem, hogy a világítás okosítását nem az izzónál, hanem a kapcsolónál kell végezni,  ám  bkil  jóvoltából hozzájutottam egy ilyenhez, hát kipróbáltam.

Az Allterco  Shelly Duo -jához hasonló a fényerőszabályzást támogató Shelly Vintage, abból is az A60-as típusú, 7W-os változatát kaptam kézhez ( E27 foglalattal, természetesen ).
Annyi a különbség, hogy a Vintage nem tud színhőmérsékletet változtatni, csak ...

Shelly H&T wifis hőmérő
Shelly H&T wifis hőmérő

Azt kell mondjam, mióta a Shelly Door Window -al találkoztam, alacsonyabbra tettem a lécet a wifis elemes eszközökkel kapcsolatban, bár nem tudom van-e lejjebb. A Shelly Motion ilyen szempontból pozitív csalódás volt, az nagyon jól bírja, bár hozzá kell tenni, hogy nem elemről, hanem egy akkora akkumulátorról megy, amit ha hozzávágnak valakihez, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenved...

No de,  bkil jóvoltából ezúttal kipróbálhattam a Shelly Humidity & ...

Sonoff ZBMINI L2 Extreme (Zigbee relé)
Sonoff ZBMINI L2 Extreme (Zigbee relé)

A Zigbee technológia iránti bűvöletemben rendeltem próbára a Sonoff új ZBMINI L2 extrém kicsi reléjéból is.

zbminil2.jpg

De mire is jó ez? Nos azt kell mondjam, ha otthonunkban a villanykapcsolóknál csak egy fázisvezeték van, meg egy továbbmenő vezérelt fázis a világítás felé, akkor nincs nullánk, tehát ha mégis okosítani szeretnénk, olyan eszközre van szükségünk, ami nem igényel nullvezetéket a működéséhez. ( vagy kábelt húzunk ) Természetesen létezik ...

Tasmota szkriptek
Tasmota szkriptek

Többször hangoztattam ugyan, hogy a Tasmota nem igazán alkalmas szenzorok készítésére, hiszen kapcsolónak készült, és az egész logikája így is épül fel, ellenben az utóbbi évek során sok érdekes képességet belefejlesztettek, valamint egészen jó a támogatása a régi 1MB méretű flash-el szerelt ESP8266-okra.

Különösen az integrálható automatizmusok, a szkriptelhetőség terén fejlődött sokat. Nehezítés egy kicsit, hogyha valami extrát szeretne az ember, ...

Sonoff SNZB-02D zigbee kijelzős hőmérő
Sonoff SNZB-02D zigbee kijelzős hőmérő

Elemes eszközök terén a WiFi szabványra épülő eszközöknek semmi létjogosultságát nem látom, így továbbra is Zigbee eszközökkel barátkozom. Az előző Tuya-s zigbee hőmérő nem igazán győzött meg ( ha kell valakinek, eladó ), ám decemberben megütötte a szememet a Sonoff következő nagy dobása: egy kijelzős zigbee hőmérő! 

Akik lemaradtak volna blogom korábbi fejtegetéseiről, a zigbee eszközök használatához szükség van ugyan egy külön gateway ...

Raspberry Pico és a LAN (W5100S-EVB-Pico)
Raspberry Pico és a LAN (W5100S-EVB-Pico)

A Pico -t ugyebár bármiféle hálózati illesztő nélkül adták ki, de időközben alternatív kiadásai is megjelentek. Nemrég írtam a wifis megoldásról ( PicoW ), ezúttal pedig pár szót szeretnék ejteni az egyik számomra legszimpatikusabb megoldásról: a LAN-osról, hiszen a vezetékes kapcsolatnál nincs stabilabb.
Ezt a modellt nem maga a Raspberry, hanem a hálózati termékeiről ismert Wiznet adta ki, és a jól csengő W5100S-EVB-Pico nevet kapta.

w5100s-evb-pico_side1.jpg

A lapka a két rá ...

Raspberry Pi Pico W
Raspberry Pi Pico W

Tavaly nagy hírverést kapott a Raspberry új szériája a " Pico ". Eleinte sokan félreértették, és azt hitték mikroszámítógépről van szó, holott ez egy teljesen mezei ARM mikrovezérlő, operációs rendszer nélkül. Sajnos első kiadásában semmilyen hálózati csatlakozási lehetősége nem volt, talán ez is magyarázza, hogy nem lett túlzottan népszerű - meg persze az ellátási problémák miatt. Időközben napvilágot látott LAN-os változata is, amiről egy másik ...

Támogatók:
okosotthon.jpg
allterco.jpg

Utolsó kommentek

  • faterkm: Jó ötlet, köszönöm. Most kicsit megyek utó-nyaralni, de később kipróbálom és mindenképpen referálo... (2024.08.30. 17:35) Tasmota firmware
  • eNeS: Az 5V az jó ha stabil, viszont a 3V-os tápra az ESP elé tehetnél egy kicsit nagyobb kondenzátort p... (2024.08.29. 19:34) Tasmota firmware
  • faterkm: Köszönöm, hogy foglalkozol a problémámmal. További infók: a "rendszerem"-ben 5 ilyen modul van, és... (2024.08.29. 19:32) Tasmota firmware
  • eNeS: @faterkm: az nem jó jel. 5V 3A-es tápegyésggel próbáltad már? Nem kizárt egyébként a lapon levő fe... (2024.08.29. 17:10) Tasmota firmware
  • faterkm: Pontosan ezt valósítottam meg: bitekmindenhol.blog.hu/2018/02/03/wifi_mini_rele_5v_esp-01s és azt ... (2024.08.29. 17:06) Tasmota firmware
  • Utolsó 20

Címkék

433mhz (12) alkatrész (22) alternatív kapcsoló (2) amg8833 (1) analóg (2) android (1) arduinoeasy (5) audio (1) automatizálás (3) bemenet (3) bk7231n (1) ble (1) blitzwolf (4) bluetooth (9) bridge (2) camhi (2) csináld magad (22) dimmer (1) diy (28) do-it-yourself (27) domoticz (11) ds18b20 (1) ebay (3) érintő (2) érintőkapcsoló (7) érzékelő (11) esp-01 (2) esp32 (11) esp8266 (21) espeasy (2) espurna (1) esp projekt (18) Eview7 (1) ewelink (1) feldolgozó (1) felhő (1) fényérzékelő (1) firmware (7) flame detector (1) fogyasztásmérő (5) ftdi (1) füstérzékelő (1) gázérzékelő (1) gpio (1) hang (4) hangjelző (1) hőmérséklet (22) https (1) ikea (1) impulzus relé (1) izzó (2) javascript (1) jelenlétérzékelő (3) kamera (18) keresztkapcsoló (1) kézmozdulat (1) kijelző (3) kimenet (21) konnektor (8) lan (9) lángérzékelő (2) led (3) linux (4) logic level converter (1) lua (1) lux (1) maple mini (2) mcu (3) micropython (1) mikrovezérlő (2) milkv (1) mobil (1) mosfet (1) mozgás (5) mpyeasy (4) mq-2 (2) mqtt (3) működtető rendszer (5) multiroom (1) nedvesség (1) neo (1) neopixel (1) Node-RED (1) nvr (4) nyitás (7) okosház (4) okosizzó (3) okosotthon (8) oled (1) onvif (8) openbeken (1) opencv (1) openwrt (4) orange pi (4) páratartalom (6) php (1) pico (1) pi pico (2) poe (1) programozás (9) projekt (25) proximity olvasó (1) python (2) raspberry (14) raspberry projekt (6) raspbian (1) reed (1) relé (27) rf (2) rgb (6) rock pi (1) rögzítő (2) rp2 (1) rpieasy (1) rtc (1) shelly (24) smartwise (1) solid state relay (1) sonoff (20) SonOTA (1) soros (1) ssl (1) ssr (1) stm32 (4) szenzor (11) szilárdtest relé (1) szintillesztő (2) sziréna (1) szkript (3) szünetmentesítés (4) t1 (1) tasmota (8) távirányító (3) Telegram (1) termékteszt (85) termosztát (2) touch (2) ups (5) usb (7) usb hub (1) valós idejű óra (1) vezérlések (20) vezérlő (5) világítás (5) villanykapcsoló (12) webkamera (1) wiegand (1) wifi (32) ws2812 (1) xiaomi (5) xm (4) xmeye (4) yoosee (1) zigbee (16) zwave (3) Címkefelhő
süti beállítások módosítása